Zorro

Espada y la Rosa

1. rész

Fernando  Spanyolországból érkezik Los Angelesbe, mint új kormányzó. Mariangel és Kép Esmeralda, a két lánya, valamint húga, Almudena is vele tart. A temperamentumos Esmeralda, Mariangel féltestvére, egy gazdag özvegy, mert az ura, akihez apja kényszerítette, meghalt az esküvőn. A gazdag földbirtokos fia, Diego ügyvédként próbálja kiszabadítani Miguelt a zsarnok parancsnok Montero karmaiból. Azucena, a cigányasszony késöbb megjósolja Esmeraldának a jövőt, azt, hogy találkozik álmai lovagjával, és halottnak hitt anyjával, a cigányok királynőjével, Sara Kalival. Kiderül, hogy Maria Pia, Fernando egykori jegyese, kolostorba vonult, mert úgy tudta, hogy Fernando ölte meg unokaöccse, Diego anyját...

2008. Augusztus 25. Hétfő 15:30 Tv2


2. rész

Zorro  kiszabadítja Miguelt, és találkozik Esmeraldával. A rövid, viharos találkozás után azonban magára hagyja a vadonban, majd érte megy, mintKép Diego, de ismét elválnak útjaik. A kormányzó tiszteletére adott fogadáson Fernando viszontlátja egykori szerelmét, Maria Piát, Almudena pedig találkozik Alejandroval. Úgy tűnik, hogy az évek múlásával az érzések nem szűntek meg. Montero Mariangelben pedig tökéletes cinkosra lel...

2008. Augusztus 26. Kedd 15:30 Tv2


3. rész

Zorro  Esmeralda szobájába téved, amit a lány félelemmel és vegyes örömmel fogad. Amikor pedig a szokásos civódásuk után a férfi megcsókolja,Kép ő szenvedélyesen és menthetetlenül beleszeret. A lány apja rajtakapja Esmeralda testvérét, amikor az a parancsnokkal hetyeg, és azt hiszi, hogy Esmeraldát látja elfutni. Alejandro vacsorára hívja Fernandot és a családját. Diego pedig elmondja az apjának, hogy érdeklődik a lány után, így ő viszi át a meghívót. Esmeralda rájön, hogy miért utálja őt az apja és meg akarja keresni rég halottnak hitt édesanyját…

2008. Augusztus 27. Szerda 15:30 Tv2


4. rész

Esmeraldát  elrabolják, és a táborukba viszik a cigányok, ahol Jonastól megtudja, hogy Sara Kali az anyja, viszont Fernando nem az apja. Egykor a nagyanyja segített a cigányokon, ezért a lányát Sara Kalit a királynőjükké választották, és aKép lánya, Esmeralda a cigányok hercegnője. Megkérik, hogy segítsen kiszabadítani Sara Kalit. Yumanai nem öli meg Fernandot, viszont Fernando végez vele, és Jaconak menekülnie kell. A haldokló tisztelendő anya Maria Piát választja utódjául. Suplicios nővér azonban kételkedik a tisztességében. Udvari felügyelő érkezik a börtönbe, aki Sara Kali iránt érdeklődik, mert úgy véli, Montero rejtegeti. Montero tagad, de a felügyelő ragaszkodik a látogatáshoz. Diego megpróbálja megmenteni Esmeraldát, de a fogat elszabadul…

2008. Augusztus 28. Csütörtök 15:30 Tv2


5. rész

Fernando és  Alejandro is Esmeraldát keresik, de csak Zorrot találják, ő azonban félrevezeti őket. A felügyelő rátalál Sari Kalira, de mivel nem árulja el, hogy miért olyan fontos a királyi udvarnak, Montero kínvallatásnak veti alá, KépFernando pedig lelövi. Majd elmondja, hogy a nő a felesége volt, Mercedes, egy cigánylány, és a királyt akarta megölni. Fernando egykor a családja biztonsága végett vetette börtönbe, Esmeralda pedig Sara Kali leánya. Renzo, anyja intelme ellenére nem tudja kiverni a fejéből Esmeraldát. Esmeralda megtalálja Zorro medálját az eszméletlen Diegonál…

2008. Augusztus 29. Péntek 15:30 Tv2


6. rész

KépDiego  megmenti Esmeraldát a kannibál indiánok markából, ám emiatt kénytelen felfedi a lány előtt Zorro kilétét. Fernando odaígéri Montero kapitánynak Esmeralda kezét, azzal a feltétellel, ha sikerül kimentenie az őserdőből. Montero pedig úgy dönt, hogy kockázatos játékba kezd: falazni fog a kormányzó fura ügyleteinél…

2008. Szeptember 01. Hétfő 15:30 Tv2


7. rész

Diego sKépegít a sebesült Esmeraldának elszökni az indiánok elől. Közben pedig újra bevallja neki, hogy tényleg ő Zorro, így Esmeralda már jobban bízik megmenekülésükben. Alejandro egyre inkább odavan a lányért. Maria Angel eközben kiszemeli magának Diegót férjnek. Saracalí csellel kijátssza őreit, és kiszökik cellájából…

2008. Szeptember 02. Kedd 15:30 Tv2


8. rész

MonteroKép  parancsnok Esmeralda megmentőjének szerepében tetszeleg. Ez persze egyáltalán nem tetszik Esmeraldának, ám nem tud mit tenni, mert fedeznie kell Diegót. Diego eközben már megbánta, hogy elárulta titkát Esmeraldának, ezért megrendez egy jelenetet, és elhiteti kedvesével, hogy nem ő az álarcos…

2008. Szeptember 3. Szerda 15:30 Tv2


9. rész

Mivel Kép Maria Angel szemet vetett Diegóra, kitalálja, hogy segít Fernandónak hozzáadni Esmeraldát Monteróhoz. Montero tiszteletére éppen egy estélyt szerveznek, és ezen az estélyen készül megkérni Alejandro Esmeralda kezét Diego fiának. Esmeralda azonban neheztel Diegóra, amiért hazudott neki...

2008. Szeptember 04. Csütörtök 15:30 Tv2


10. rész

DiegoKép értesül róla, hogy milyen igazságtalanul ítélték el Renzót és azt is megtudja, hogy a titokzatos személy, aki a Callao-i börtönben raboskodik, egy vasálarcos nő. Maria Ángel azért intrikál, hogy Monteróhoz adják Esmeraldát, aki már úgy is feldühítette Fernandót. Alejandro meg akarja kérni Esmeralda kezét a fiának, ám Montero megelőzi…

2008. Szeptember 05. Péntek 15:30 Tv2

 

11. rész

KépMontero párbajra hívja Diegót, amiért az megsértette a kormányzó fogadásán. Mindenki nagyon félti Diegót, ő azonban  magabiztosnak tűnik. Alejandro és Almudena egymásra találnak, ám az asszon nagyon fél, hogy biztosan közbejön valami...

 2008. Szeptember 08. Hétfő 15:30 Tv2


12. rész



KépEsmeralda  úgy dönt, hogy fortélyosan bánik majd Monteróval, és közel engedi magához, így megtudhatja, hogy mi történt az anyjával. Diego közli Tomás atyával, hogy Zorrónak vége, s nem veszi fel többet az álarcot. Fernando eközben áldását adja Almudena és Alejandro házasságára...

2008. Szeptember 09. Kedd Tv2 15:30


13. rész

Esmeralda Kép Montero börtönében meglátja Renzót, s azt mondja róla, hogy a kertésze, és követeli, hogy bocsássák szabadon. Yumalai rálő Fernandóra, majd üldözőbe veszik, de nem tudják elkapni. Esmeralda lejut a börtön titkos szárnyába és meglátja Saracalít...

2008. Szeptember 10. Szerda Tv2 15:30


14. rész

Esmeralda Kép a börtönben meglátja Saracalít, az édesanyját. Mariangel  hiába próbálkozik, Diegót nem tudja elcsábítani, mert ő Esmeraldát szereti. Esmeralda bevallja Almudenának, hogy megtalálta az anyját. Alejandro megmenti Yumalait, mert tudja, hogy Fernando megölné. Montero eközben Zorróra aarja kenni az alkirály felügyelőjének meggyilkolását...

2008. Szeptember 11. Csütörtök Tv2 15:30


15. rész

Alejandro,  hogy megmentse Yumalait, megkéri Tomas  atyát, hogy keresztelje meg. Az Kép atyának azonban feltűnik a hasonlóság a nő és Alejandro egykori felesége, Regina között. Fernando véletlenül szemtanúja lesz a keresztelőnek, majd Maria Pia bocsánatáért esedezik. Zorro feltárja titkát Esmeraldának, és örökre leveti Zorro álarcát. Montero a piactérre csábítja Esmeraldát, de Renzo kivégzése csupán csalétek arra, hogy elkapják Zorrót....

2008. Szepmetber 12. Péntek Tv2 15:30


16. rész

Mariangel Kép közli az apjával, hogy Diegohoz akar feleségül menni, de Fernando tiltakozik, mivel Diego félig indián. Esmeralda értesítené Zorrot, hogy ne menjen el a kivégzésre, de Montero nem engedi el. Amikor Zorro megjelenik, Esmeralda lövéssel figyelmezteti, de Montero elkapja Zorrot. Maria Pia elhatározza, hogy beszél Fernandoval Diego érdekében, akit ő nevelt fel…

2008. Szeptember 15. Hétfő Tv2 15:25

 

17. rész

Esmeralda  segít elszökni Zorronak, Fernando pedig tombol. Mariangel Olmost bízza meg, hogy tudja meg, ki is Zorro. A cigányok megünneplik Renzo megmenekülését, Képés megígérik Esmeraldának, hogy segítenek Zorronak. Zorro elmondja Tomas atyának, hogy a nő, aki a börtönben raboskodik, Esmeralda anyja, és az apja záratta be, és zsarolja az udvart. Maria Pia hiába kéri Fernandot, hogy vonja vissza a Monteronak tett házassági ígéretét. Almudena rajtakapja Alejandrot az indián lánnyal, Montero pedig Esmeraldát Diegoval…

2008. Szeptember 16. Kedd Tv2 15:25

 

18. rész

Diego  Kép és Montero csúnyán összeszólalkoznak, mert Montero rajtakapta Diegót és Esmeraldát csókolózás közben. A párbajt előrehozzák és Montero zsarolással ráveszi Fernandót, hogy az esküvő napját még aznapra tűzzék ki. Tobias pedig rájön, hogy Zorro Európában tanulta a bajvívást…

2008. Szeptember 17. Szerda Tv2 15:25


19. rész

Maria Pía Kép nem bírja tovább a nyomást, és belenyugszik Fernando feltételébe. Odaadja hát magát neki, cserében azért, hogy Fernando ne engedje Monterót párbajozni és, hogy hozzáadja Diegónak a szerelmét. Montero pedig erről mit sem sejtve diadalittasan készül a párbajra... 

2008. Szeptember 18. Csütörtök Tv2 15:25

 

20. rész

Fernando Kép lemondja a párbajt és közli Monteróval, hogy Esmeraldát mégis Diegóhoz adja. Montero kihívja kardpárbajra Fernandót, ám ő sebesül meg, majd kénytelen-kelletlen belenyugszik a vereségébe. Mindenki boldogan ünnepel, Maria Píát kivéve, aki nagy áldozatra készül a fiatalokért…

2008. Szeptember 19. Péntek Tv2 15:25


21. rész

Maria Pía  odaadná magát Fernandonak, de a kormányzó elküldi, amiért csak a testét Képés nem a lelkét kínálja. Légyottjukat pedig kilesi Suplicios nővér. Montero rettenetes tervet eszel ki: mindenki ellen bosszút esküszik, aki megalázta, és aki vereséget mért rá. Az első áldozata éppen Esmeralda anyja, Saracalí lesz. A cigányok érzik, hogy szörnyű balvégzet közeleg, ezért útra kelnek…

2008. Szeptember 22. Hétfő Tv2 15:20

 

22. rész

Montero  Képfékevesztetten tombol, nem állíthatja meg senki: behatol Alejandro birtokára és új adókat követel. Alejandro úgy dönt, hogy minden kérését teljesíti, nehogy ürügyet szolgáltasson neki. Diego szeretné kiszabadítani Saracalít, Esmeralda anyját, de senki se tudja, hogy hol tartják fogva…

2008. Szeptember 23. Kedd Tv2 15:20

 

23. rész

Saracalít  már Kép csak az a vágy tartja életben, hogy lássa meglakolni Fernandót. Fernando Yumalainak is az útjában áll, olyannyira, hogy újra merényletet kísérel meg ellene. Sajnos azonban a merénylet során Alejandrót sebesíti meg, méghozzá súlyosan…


2008. Szeptember 24. Szerda Tv2 15:20


24. rész

AlejandroKép sérülése igen súlyos, olyannyira, hogy Harapito, a sebész már méretet vesz róla a koporsóhoz. Yumalai menekül az üldözői elől, ám a katonák bekerítik és elkapják. Fernando személyesen vonja őt kérdőre, ám valakivel nem számol: megjelenik Zorro, és kiszabadítja az indián lányt…

2008. Szeptember 25. Csütörtök Tv2 15:20

 

25. rész

FernandoKép úgy dönt, hogy megleckézteti Monterót, ám azt kell tapasztalnia, hogy a parancsnok nyíltan kiáll ellene. Montero és Pizarro csak az indokot keresik, ami alapján börtönbe zárhatják Diegót. Ekkor Catalina elmeséli Pizarrónak, hogy hogyan öltözik Zorro-ruhába a férje. A kapitánynak pedig ihlete támad…

2008. Szeptember 26. Péntek Tv2 15:20

 

26. rész

Fernando Kép kompromittáló iratokat szerez Montero ellen és üzletet ajánl: Montero főkönyveit Saracalíért cserében. Renzo és a cigányok egyre türelmetlenebbek, de Jonás egyelőre lecsendesíti őket, így nem indulnak el fegyverrel Montero emberei ellen. Fernando értesül Diego letartóztatásáról…

2008. Szeptember 29. Hétfő Tv2 15:20

 

27. rész

Diegót Képkínvallatás alá vetik. Pizarro addig kínozza, amíg nem tesz vallomást, hogy ő maga Zorro. Almudena rádöbben, hogy Yumalai nyila sebezte meg a vőlegényét. Fernando elzavarja a katonákat Alejandro birtokáról, de nem tudja, hogy hogyan tudná megmenteni Diegót. Esmeralda elfogadja Montero feltételeit: feleségül megy hozzá, ha az elengedi Diegót...

2008. Szeptember 30. Kedd Tv2 15:20

 

28. rész

Montero Kép nem tétlenkedik, s az éjszaka kirángatja a házából a bírót, hogy adja össze őt Esmeraldával. Bár Tomás atya próbálja lebeszélni, Esmeralda ragaszkodik hozzá, hogy hozzámegy Monteróhoz, ha így megmenti Diego életét. Diego túléli a kínzást és semmit nem ír alá, de megtörik, amikor értesül Esmeralda döntéséről…

2008. Október 01. Szerda Tv2 15:20

 

29. rész

Diego Kép megszökik a börtönből, amikor García elmondja, hogy Esmeralda Monteróhoz megy. Diego ezért úgy dönt, hogy kimenti Esmeraldát Montero markából. Esmeralda azért egyezik bele a frigybe, hogy mentse Diego bőrét, ám az esküvőre menet értesül Diego szökéséről. Pizarro bérgyilkosa eközben eljut Alejandro birtokára…

2008. Október 02. Csütörtök Tv2 15:20

 

30. rész

Yumalai Kép elfogja és kivallatja Montero bérgyilkosát, ám amikor az bevallja, hogy ki küldte, Pizarro egyik embere lelövi, és elhallgattatja. Esmeralda már nem olyan biztos abban, hogy férjhez akar menni Monteróhoz. Diego bejut a templomba és felfedi kilétét mindenki előtt…

 

 

2008. Október 03. Péntek Tv2 15:20

 

31. rész

Diego megszökteti Kép Esmeraldát az esküvő kellős közepéről. Közben két Zorro is felbukkan a városban: az egyik Tobías, a másik pedig Bernardo álöltözékben. Montero és Pizarro magukon kívül vannak haragjukban, de nem tudják elfogni Diegót…

 

 

2008. Október 06. Tv2 Hétfő 15:20

 

32. rész

Esmeralda úgy Kép dönt, hogy visszamegy Monteróhoz, de cserében a De la Vega család sérthetetlenségét és szabadságát kéri. Tudtán kívül pedig egy öngyújtót visz fegyver gyanánt, s azzal fenyegeti Monterót. Montero elfogadja az egyezséget, ám magáévá akarja tenni Esmeraldát. Esmeralda pedig a játék-pisztollyal védi magát…

2008. Október 07. Tv2 Kedd 15:20

 

33. rész

Montero Kép Esmeraldával erőszakoskodik, s szeretné elérni, hogy odaadja magát, ám közben megzavarják. A városba érkezik Carmen Santanilla márkinő, a spanyol királyi udvar méltósága, Alejandro pártfogója. Montero és Pizarro a leszámolástól tartanak, a de la Vega házban pedig nagy az öröm…

2008. Október 08. Tv2 Szerda 15:20

 

34. rész

Diego Képleissza magát a sárga földig, így belemegy, hogy közösen piknikezzenek Maria Ángellel. A márkinő szerint, ha Esmeralda és Montero nem hálták el a házasságot, akkor még fel lehet bontani és Esmeralda ismét szabad. Közben Esmeralda féltestvére a hálószobájába csalja az öntudatlan Diegót

2008. Október 09. Tv2 Csütörtök 15:20

 

35. rész

Fernando Kép rátalál Diegóra Maria Ángel ágyában, és azt szeretné, ha Diego ezek után feleségül venné a lányát. A márkinő hathatós érvekkel veszi rá Monterót, hogy mondjon le Esmeraldáról. Montero dühöng, de nem tehet mást, elfogadja a megváltoztathatatlant. Diego magához tér és fogalma sincs róla, hogy mi történt az este…

2008. Október 10. Tv2 Péntek 15:20 

 

36. rész

FernandoKép  szerint Diegónak kutya kötelessége elvenni feleségül Maria Ángelt. Diego úgy dönt, hogy tekintet nélkül arra, hogy nem tudja, mi történt kettejük közt, teljesíti, amit elvárnak tőle. Diego nem kapja meg Esmeralda levelét és nem tud róla, hogy Carmen felbontatná a Monteróval kötött házasságát, így amikor végül találkozik a szerelmével, csak a múltat hánytorgatja fel. Esmeralda pedig végleg lemond Diegóról…

2008. Október 13. Hétfő 15:20 Tv2

 

37. rész

Esmeralda Kép úgy dönt, hogy visszatér Monteróhoz és ezt a döntését nem hajlandó megmásítani. Diego ezért úgy határoz, hogy megkéri Maria Ángel kezét és belenyugszik a sorsába. Esmeralda elmondja Almudenának a nagy titkát, hogy gyermeket vár Diegótól…

 

 

2008. Október 14. Kedd 15:20 Tv2

 

38. rész

Almudena nagyon örül, Kép hogy Esmeralda gyermeket vár és orvoshoz akarja vinni. Montero elmegy a márkinőhöz és elmondja neki, hogy Esmeralda nem írja alá a válási papírokat. Közben Zorro újra lecsap az adószedőkre. Tomás atya és a nővérek keresik Supliciost és Maria Píát. Alejandro pedig megkéri Maria Ángel kezét a fia számára…

2008. Október 15. Szerda 15:20 Tv2

 

39. rész

Esmeralda és Diego végreKép  kettesben maradnak, de Esmeralda képtelen elmondani a nagy hírt, hogy gyermeket vár tőle. Esmeralda távozik Montero oldalán, Diego pedig fogadkozik, hogy többé nem találkoznak. Ezúttal Suplicios menti meg a szökött rabszolgát az ingoványban. Zorro pedig felkeresi Esmeraldát…

2008. Október 16. Csütörtök 15:20 Tv2

40. rész

Esmeralda megpróbálja Kép megértetni Diegóval, hogy csak azért marad Monteróval, hogy kiszabadítsa Sara Calít. Diego óva inti, és joggal, mert Montero máris gyanút fog, miután elfogja Miguelt. Miguel levágott fejét pedig elküldik a cigánytáborba. Jonás bosszút esküszik. Fernando eközben elengedi Maria Píát…

2008. Október 17. Péntek 15:20 Tv2

 

41. rész

Olmos sikeresen Kép megmagyarázza Monterónak, hogy hogyan kerültek Esmeraldával a tömlöcbe. Esmeralda csak akkor írja alá a házassági szerződést, ha megtarthatja az ékszereit. Mint kiderül, így egy egész vagyon marad az övé. Alejandro szeretné, ha egy napon esküdnének Diegóval...

 

 

2008. Október 20. Hétfő 15:20 Tv2

 

42. rész

Diego Kép elhatározza magát, hogy kiszabadítja Sara Calít. Ugyanerre készül Esmeralda is, a cigányok segítségével. A börtönben összeakad Olmos-szal, akiről kiderül, hogy rejtélyes személyek megbízásából szintén a királynő kiszabadításán ügyködik. Esmeralda bevallja Monterónak, hogy gyermeket vár…

2008. Október 21. Kedd 15:20 Tv2

 

43. rész

Esmeralda elmondja Monterónak, Kép hogy gyermeket vár Diegótól. Ám Montero ennek ellenére sem szeretne megszabadulni tőle és a gyermekétől, inkább örül, hogy így megkínozhatja majd Diegót. Maria Pía megtudja, hogy talán mégsem Fernando ölte meg Reginát…

 

 

2008. Október 22. Szerda 15:20 Tv2 

 

44. rész

A mise alatt Diego módot Kép talál rá arra, hogy megerősítse szerelmét Esmeralda előtt. Esmeralda nagyon boldog, hiszen tudja, hogy Diego még mindig szereti. Diego birokra hívja Monterót, és legyőzi mindenki szeme láttára. Diego el akarja szöktetni Esmeraldát...

 

 

2008. Október 27. Hétfő 15:20 Tv2

 

45. rész

Mindenki a kettős esküvőre készülődik.Kép  Montero már nyeregben érzi magát, amiért Diego szabadsága véget ér, és még nem is sejti, hogy újabb csapás készülődik. Az alkirály ugyanis személyesen ellátogat a Callao-börtönbe, hogy megkeresse Sara Calít, akit oly régóta rejtegetnek ott... 

2008. Október 28. Kedd 15:20 Tv2

 

46. rész

A kettős esküvő Kép lezajlik, megesküszik egymással Diego és Maria Ángel, valamint Almudena és Alejandro. Diego igencsak kelletlen, és csak Esmeraldára tud gondolni. Eközben kiderül, hogy az alkirály azért jött, hogy végezzen Sara Calíval, amelyre Olmos figyelmezteti Esmeraldát...

 

 

2008. Október 29. Szerda 15:20 Tv2

 

47. rész

Zorro megtámadja az alkirályt, Kép és elveszi a nyakláncát és lovagrendjének medalionját. Az alkirály toporzékol, de semmit sem tehet. Pizarro Zorro üldözésére indul. Maria Ángel szembesül vele, hogy egyedül hagyják a saját esküvői vacsoráján. Bosszúból elmondja Monterónak, amit kihallgatott, vagyis azt, hogy Esmeralda Diego gyermekével várandós...

2008. Október 30. Csütörtök 15:20 Tv2

 

48. rész

Javában zajlik az esküvői vacsora, Kép amikor Tobiás megérkezik Samaniego mesterrel, hogy azonosítsa Zorrót. Balszerencséjére azonban az enyhén szenilis mester éppen rá mutat. Pizarro égre-földre keresi Zorrót, mert szégyent hozott rá az alkirály előtt. S nem is sejti, hogy amíg ő Tobiást vallatja, Zorro megtámadja Monterót...

2008. Október 31. Péntek 15:20 Tv2

 

49. rész

Diego elrabolja Esmeraldát,Kép  hogy megtudja, igaz-e, hogy Montero gyermekét hordja a szíve alatt. Esmeralda aztán elmondja neki, hogy a gyermek tőle van. Montero teljesen megvadul, és túszul ejt pár szegény családot, majd azzal fenyegetőzik, hogy kivégezteti őket, ha Zorro nem adja vissza a feleségét…

2008.  November 03. Hétfő 15:20 Tv2

 

50. rész

Diego visszaviszi EsmeraldátKép  a házába, s úgy tesznek, mintha Zorro megkötözte volna. Ezután Zorro a túszul ejtett családok megmentésére indul. A népharag elzavarja a katonákat, Montero pedig visszavonulni kényszerül. Olmos és Esmeralda eközben Sara Calí kiszabadítását tervezik

2008. November 04. Kedd 15:20 Tv2

 

51. rész

Diego úgy tesz, Kép mintha kibékülne Maria Ángellel, de közben leitatja és elszökik otthonról. Enrique és a katonái megtalálják Sara Calí celláját, ám szerencsére nem nézik meg alaposan, így megkímélik az életét. Az alkirály távozik és Olmos beindítja a szöktetést, majd elcsalja magával Esmeraldát...

2008. November 05. Szerda 15:20 Tv2

 

52. rész

Esmeralda hamarosan rádöbben, hogy Kép  Olmos az anyja vesztét akarja. Sikerül megszöknie Gerardo elől, de fogva tartója rálő és megsebzi a karját. Fernando ráveszi Maria Píát, hogy tartson vele San Diegóba, ahol könnyűszerrel megesküdhetnek. Almudena azonban megsejti, hogy mi a szándékuk és üldözőbe veszi őket…

2008. November 06. Csütörtök 15:20 Tv2

 

53. rész

Jonas nemKép  bízik meg teljesen Olmosban, ezért megváltoztatja Sara Calí szöktetésének tervét. Jól is teszi, mert Olmos valójában meg akarta öletni a spanyol trón lehetséges követelőjét. A cigányok kiszabadítják a cellából a királynőt, ám a kiutat már Zorro mutatja meg. Pizarro azonban lelövi Zorrót a börtön udvarán…

2008. November 07. Péntek 15:20 Tv2

 

54. rész

Pizzaro hátba lőtteKép  Zorrót, aki súlyosan megsebesült, de a cigányok segítségével még valahogyan talpra áll és lóra tud szállni. Hűséges lova, Tornádó pedig elviszi őt Zorro rejtekhelyére. A barlangban azonban újabb baleset történik: Diego leesik és beüti a fejét. A menekülők hallanak a balesetről, s mindenki azt hiszi, hogy Zorro meghalt…

2008. November 10. Hétfő 14:50 Tv2

 

55. rész

Tomás atya hirtelen felriadKép  álmából, mert megérzi, hogy Diegónak baja esett. Így aztán Zorro barlangjába megy, és kiszedi a golyót a sebesült hátából. Lefekteti pihenni, de amikor Diego magához tér, rémülten veszi észre, hogy a védence elvesztette az emlékezőtehetségét. A saját nevét sem tudja, és azt sem, hogy hogyan került oda…

2008. November 11. Kedd 14:50 Tv2

 

56. rész

Pizarrónak ördögi terveKép  van arra, hogy hogyan szabaduljon meg Zorrótól. Tobias segítségével befeketíti, majd megfosztja jó hírétől. Esmeraldát és Sara Calit menekülés közben fejvadászok lepik meg, ezért Esmeralda elfut, hogy maga után csalja a pribékeket…

2008. November 12. Szerda 14:50 Tv2

 

57. rész

Esmeralda balszerencséjéreKép  Pizarro talál rá, aki életveszélyesen megfenyegeti és beviszi a Callao börtönbe, Renzóval együtt. A városban elszabadulnak az indulatok: Montero katonai parancsnokként hatalma teljes tudatában tombol. Diego eközben nem emlékszik semmire a múltjából, és ez aggodalommal tölti el Tomás atyát…

2008. November 13. Csütörtök 14:50 Tv2

 

58. rész

Esmeralda fogságban sínylődikKép , és csak a gyermeke miatt aggódik. Pizarro azzal fenyegeti, hogy megkínozza, ám a kínzás szerencsére elmarad. Diego nem bír megmaradni a barlangban, így kilovagol, de Tornádó leveti őt a hátáról. Pizarro váratlanul segítséget ajánl Esmeraldának…

 

 2008. November 14. Péntek 14:50 Tv2

 

59. rész

Esmeralda fontolóra veszi Pizarro ajánlatát.Kép  Pizarro pedig próbálja valahogyan elnyerni a foglyok bizalmát. Diego kiszökik a barlangból és esze ágában sincs visszatérni. Zorro álarcában sok kalamajkát okoz, és a végén eljut egészen a városig…

 

2008. November 17. Hétfő 14:50 Tv2

 

60. rész

A várost nagy meglepetés éri: egyszerre két Zorro kerül a főtérre. Kép A két Zorro először egymással verekszik, majd az érkező katonák ellen fordulnak. Mindketten elmenekülnek, de egyikük, Tobíás golyót kap a fenekébe. Diego hazatér, és Maria Ángel egyből ráébred, hogy itt a nagy lehetőség számára, ezért úgy tesz, mintha Diegóval szerelmes friss házasok lennének…

2008. November 18. Kedd 14:50 Tv2

 

61. rész

Diego az elveszített emlékeivel küszködik. Kép Maria Ángel persze mindezt kihasználja, hogy behálózza, de az ágyjelenetüket félbeszakítja Pizarro érkezése. Pizarro szövetséget ajánl Alejandrónak, aki megfontolja az ajánlatát. Maria Ángel rádöbben, hogy gyermeket vár…

2008. November 19. Szerda 14:50 Tv2

 

62. rész

Maria Ángel ráébred, hKép ogy gyermeket vár Monterótól. Montero azonban azt javasolja, hazudja azt Diegónak, hogy tőle van a gyerek. Alejandro Pizarróval egyetértésben a börtön megtámadására készül, azonban még nem is sejti, hogy Montero eközben elindul katonáival a birtoka felé

 

 

2008. November 20. Csütörtök 14:50 Tv2

 

63. rész

Alejandro éppen időben támadja meg a bö



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 22
Tegnapi: 10
Heti: 34
Havi: 50
Össz.: 31 406

Látogatottság növelés
Oldal: Zorro reszek rovid tartalma
Zorro - © 2008 - 2024 - gengszercicak.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat